Értékes kapcsolószekrényt lopott – vád a vége ellene
Félmillió forint értékű berendezést lovasított meg az a férfi, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat. Hihetetlen, de még a két társa sem tudta, hogy éppen lopnak, értesült a DO.
A vádemelés tényét a vármegyei főügyészség erősítette meg. Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzése szerint a dunaújvárosi ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben, aki mintegy félmillió forint értékű kapcsolószekrényt tulajdonított el egy cégtől Dunaújvárosban.
A vádirat szerint a férfi a dunaújvárosi cég telephelyén az épület mellett elhelyezett, kiszerelt állapotú, de működőképes, marógéphez tartozó, nagyméretű kapcsolószekrényt két személy segítségével, gépjárművel eltulajdonította még tavaly májusban. A vádlottnak a berendezés elszállítására nem volt engedélye, de erről rajta kívül senki sem tudott – a vizsgálat szerint az elszállításban közreműködő két férfinak sem volt tudomása arról, hogy a vádlott saját szakállára ügyködik.
Az ügyészségi tájékoztató szerint a nyomozó hatóság a kapcsolószekrényt szétbontott, hiányos, értékvesztett állapotban foglalta le – így az okozott kár nem térült meg.
Az ügyészség vádiratában a férfival szemben, tárgyalás mellőzésével közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta – az eljárás során lefoglalt berendezés visszakerülhet a sértett céghez.
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Mentőhelikopter szállt le a Vasmű úton
2024. máj. 15.
Súlyos sérültet kellett ellátnia a mentőknek a Kossuth Lajos utcában ma délután; a férfi a harmadikról zuhant ki, de úgy tudjuk, túlélte.
Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)
2024. máj. 07.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
DSTV: a szabályos kerékpározásról
2024. máj. 03.
Hamarosan itt a Bringatúra (nemsoká jövünk a tételes programmal), így igencsak aktuális a DSTV összeállítása. A KRESZ szabályai a kétkerekűsökre is érvényesek, már csak azért is, mert a közlekedők védtelenebb csoportját alkotják a kerékpárosok. Hangkép.
Vádemelés az ámokfutó ellen
2024. ápr. 29.
Hol másutt, Dunaújvárosban eresztette el a gyeplőt, 10 kilométeren át menekült az őt üldöző rendőrök elől. És közben lényegében az összes közlekedési szabályt megszegte. Börtön várhat rá, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Lakatos Piroskát
2024. ápr. 26.
A tizenhét esztendős fiatal lány még április tizedikén tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök most a lakosság segítségét kérik megtalálásához. Egy megosztás is segíthet!
Elfogták a pincefeltörőt
2024. ápr. 24.
A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként a 41 éves férfit. Egy Római körúti helyiséget tört fel, több százezer forintos kárt okozott, értesült a DO. Sokra nem vitte a zsákmánnyal.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő a városban
2024. ápr. 22.
Társasházi lakásban támadt a "néma gyilkos", ráadásul egy gyermek életét fenyegette – szerencsére az érzékelő időben jelzett, nem történt személyi sérülés.